recruiTECH - Kurdi Ferenc
× Programok Jegyek Előadók Blog Szponzorok Kapcsolat recruiTECH

Kurdi Ferenc

Pensum | Sales Director

Kurdi Ferenc vagyok, kereskedelmi igazgatóként dolgozom a Pensum Group Nyrt-nél és stratégiai partnereinél, a Pensum Diákmunka Iskolaszövetkezetnél és a Pensum Pension Közérdekű Nyugdíjasszövetkezetnél.

1990 óta foglalkozom értékesítéssel, 2004 óta HR-szolgáltatóknál dolgozom értékesítőként, aztán értékesítési vezetőként, és most kereskedelmi igazgatóként. 1991-93 között a nemrégiben elhunyt Pintér Zsolt „Manager Contact” nevű cégének győri képviseletét láttam el. Igazán a konzultatív értékesítés az én pályám, itt értem el eddigi legjelentősebb sikereimet. Közreműködtem például olyan szerződés megkötésében, mely egymilliárd forint feletti éves árbevételt hozott az akkori munkáltatómnak – ezt a szerződést az egykori Nokia Komárom Kft-vel hoztuk tető alá.

Vedd meg jegyed most!

Előadások:

  • Staffing Agencies' Competition 2., Időpont: 15:15 - 16:15

    Helyszín: Nagyszínpad + Zoom

    Résztvevő cégek: GetWorkTrend, Jobtain, Pensum

    Zsűri: Mizsei Emese, Masa BeátaTóth Tamara.

    A program célja a HR szolgáltatók bemutatkozása, hogy a szolgáltatókat és a vállalatokat egymáshoz közelebb hozzuk. Egy strukturált bemutatás keretében, zsűri kérdésekkel és pontozással színesítve tudjuk meghallgatni és értékelni az elhangzottakat. A szolgáltatók egymást követően mennek fel a színpadra, majd a nap végén hirdetjük ki a legígéretesebb szolgáltató címet.