Mit tart a legégetőbb problémának a jelenlegi munkaerőpiacon?
Természetesen a munkaerő megtalálását. A toborzás ismét kulcskérdés, hasonlóan a Covid előtti időszakhoz. Vélhetően az országok újranyitásával pedig a munkavállalók megtartása kerül fókuszba.
A toborzás területén mi okozza a legnagyobb kihívást?
Számos esetben látjuk azt, hogy az előszűrés során kiválasztott munkavállalók rövid idő után elmennek, vagy adott esetben nem is kezdik el a munkát. A legnagyobb kihívás, hogy a kékgalléros szektorban hogyan lehet hatékonyan kialakítani az elköteleződést a kiválasztottaknál.
Mennyire fontos a cégek életében a rugalmasság képességének fenntartása? Mit tart helyes aránynak a saját és kölcsönzött létszám arányában?
A Covid időszak is bebizonyította, hogy milyen fontos szerepe van a kölcsönzötti állománynak a létszámgazdálkodás terén. Korábban is jelentős volt az atipikus foglalkoztatás megléte, különösen valamilyen krízishelyzet kapcsán, és erre csak ráerősített a pandémiás helyzet.
Mennyiben változtak a toborzási csatornák az elmúlt egy évben? Miként lehet hatékonyan betanított munkakörökre embert találni?
Szükséges volt az eddigi személyes toborzási folyamatokat átültetni az online térbe. A digitális kiválasztási folyamathoz mind a munkaadóknak mind a munkavállalóknak alkalmazkodnia kellett, ráadásul mindezt gyorsan és rugalmasan kellett kezelni. A kékgalléros szektorban is érzékelhető volt az online megoldásokra való hajlandóság, hiszen a megélhetési forrásról volt szó.
Mi a véleménye a külföldi munkaerő foglalkoztatásáról, pillanatnyi trend vagy hosszútávon állandó marad ez a gyakorlat?
A koronavírus-járvány visszavetette a vendégmunka iránti keresletet, azonban a gazdaság fokozatos visszarendeződésével egyre inkább úgy tűnik, hogy csak átmenetileg. Hamarosan újra szükség lehet a vendégmunkásokra, sőt a következő időszakban az ország és a gazdaság versenyképességének egyik kulcsa is a vendégmunka hatékony és kontrollált becsatornázása lehet. Mindez jó alkalmat kínál a terület szabályozásának áttekintésére annak érdekében, hogy a folyamatok olajozottabbá váljanak, és – ahol szükséges – erőteljesebbé váljon az állami kontroll is. Számos területen – például az autóiparban – a vendégmunka volt és lesz várhatóan most is az egyetlen módja annak, hogy orvosolják a krónikus munkaerőhiányt. Esetenként ez az egyetlen út arra is, hogy a magyar GDP nem elenyésző részét adó autógyárak az országban maradjanak. Hiszen, ha a probléma a munkaerő-utánpótlással súlyos és tartós, akkor könnyen döntés születhet a termelés áthelyezéséről. Ez pedig egy – egy autóipari szereplő esetén akár egész régiók gazdaságát is romba döntheti, hiszen iparágak és alvállalkozói láncolatok tömege szolgál ki egy nagy szereplőt.
Mint szolgáltató cég képviselője, Ön biztos jobban rálát a szállásoltatás napi gyakorlatára. Van elegendő munkásszállás? Mennyire költséges gyakorlat ez? Kinek éri meg? Mit gondolnak az ott lakó munkavállalók?
Ez igen területfüggő. Vannak, ahol a munkásszállások teljes kapacitáson működnek, de ez nagyon változó. A munkásszállás megfelelő megoldás lehet, amennyiben annak fluktuációcsökkentő hatása van. A munkavállalók fogadtatása és megítélése szempontjából a foglalkoztató felelőssége igen jelentős, így természetesen ilyen esetben igyekszünk minden szükséges támogatást biztosítani.
Mi a helyzet munkások utaztatásával? Hallani lehet hogy akár 120 km sugarú körből szállítják egy-egy gyárba a munkásokat. Kinek és hol éri ez meg?
Az utaztatás kapcsán továbbra is kardinális kérdés, hogy milyen irányból és milyen települések érintésével sikerül ezt megoldani. Egy jól optimalizált és megfelelően szervezett utaztatási szolgáltatás a fluktuáció csökkentéséhez is nagymértékben hozzá tud járulni, ha figyelembe veszi az emberek igényeit. A munkásszállásnál például ez költséghatékonyabb megoldás lehet. Távolság kapcsán általában maximum 60-80 km-es sugarú körről beszélhetünk, ha 120 km-ről van szó, akkor valószínűbb, hogy az emberek előbb vagy utóbb a lakóhelyükhöz közelebbi munkát kezdenek keresni.
Fájdalmas szakmunkás hiánnyal küzd a piac, Ön mit tart lehetséges megoldásnak a probléma enyhítése érdekében?
Átképzések és a hiányszakmákra fókuszáló oktatások népszerűsítése megfelelő megoldás lehet.
Mik a várakozásai a következő 6 hónapra termelési területen bővülés,stagnálás esetleg csökkenés várható?
Bővülésre számítunk. A fogyasztási kedv újraéledése vélhetően a gyártás és termelés fellendülésének kedvez, ennek hatására mi optimistán tekintünk a következő fél évre.
Hozott-e a Covid új gyakorlatot a fizikai toborzás és kiválasztás területén ami beépül és megmarad mint gyakorlat a jövőben? Személyesen Önnek mi volt a legnagyobb tanulság az elmúlt bő egy évből a HR szakemberként?
Hozott igen. A legjelentősebb mértékben az online térben való toborzási módozatok kialakítását, amely vélhetően a jövőre nézve is megmarad. Úgy vélem, hogy az emberi kapcsolatok felértékelődése pozitív hozadéka az elmúlt időszaknak. A munka és a magánélet egyensúlyának kialakítása, valamint az egészségtudatosság fontossága került a fókuszba, valamint a céges kultúra szerves részévé vált.
Köszönjük a válaszokat Juhász Csongornak, a Prohuman Ügyvezető igazgatójának!