recruiTECH - Interjú Juhász Csongorral, a Prohuman Ügyvezető igazgatójával
× Programok Jegyek Előadók Blog Szponzorok Kapcsolat Belépés recruiTECH

blog bejegyzés

Interjú Juhász Csongorral, a Prohuman Ügyvezető igazgatójával

2020-10-19

Vedd meg jegyed most!

Van-e értelme összehasonlítani a 2008-as pénzügyi válság szervezetekre gyakorolt hatását a mostanival? Mik a tanulságok, amelyek meghatározzák a 2021-es évet?

Mindenképpen érdemes összehasonlítani, bár alapjában véve azt mondják, hogy markáns a különbség. 2008-ban volt idő a felkészülésre és lassabban ért hozzánk a válság, ezzel szemben most gyorsan érkezett és minden iparágat érintő sokk-ként érte a piacot. Sok szervezetnél nem voltak kidolgozott forgatókönyvek, csak a nagy nemzetközi cégeknél, ahol már korábban volt erre vonatkozó terv. A hazai vállalatok esetében a gyors helyzetfelismerés és az erre való reagálás döntötte el a cégek és a dolgozók sorsát. A döntések eredménye és visszaigazolása pedig ebben az időszakban válik majd mérhetővé. A mi közös vonatkozásunk az, hogy felerősödött a munkaerőkölcsönzésre vonatkozó igény és annak a jelentősége, hiszen válság idejében általában a kölcsönzötti állományhoz nyúlnak a foglalkoztatók, visszarendeződéskor pedig a kölcsönzőkre számítanak.

Tanulságok: A válság alatt hozott döntéseket nagyban meghatározta a cégvezetés HR politikája, illetve a megtartó szemlélet. Bízunk benne, hogy 2021-ben is az lesz az üzenet, hogy a bevált munkaerő megtartása kiemelt fontosságú lesz.

A pandémia, mely területeket érinti legerősebben a szervezetek erőforrás tervezés szempontjából?

Kékgalléros vonatkozásban például kieső termelés esetén több száz munkavállalót érintő döntésekről lehet szó. Mindemellett azt látjuk, hogy a fehérgallérosok megtartása ugyanakkora - ha nem nagyobb - kihívással bír, nem csak az erőforrás tervezés, hanem vállalatgazdálkodás szintjén egyaránt. Az erőforrás tervezés, különösen egy ilyen helyzetben, kritikus fontosságú, emellett nagy felelősséggel járó és körültekintő management-szintű döntést, illetve tulajdonosi szinten is elkötelezettséget igényel.

Hogyan befolyásolják a COVID-19 által hozott változások a HR szakmát, és ebben mit tudnak a HR szakemberek másként és jobban csinálni?

Bizonyos atipikus foglalkoztatási formák felerősödtek, és sok esetben a túlélés megoldását jelentették. A HR szakma komoly erőpróbája volt, hogy a rengeteg megoldás közül mely eszközöket választják a szakemberek a felmerülő nehézségek kezelésére. Az alkalmazkodási készség kritikus fontosságú volt, mely során a HR szakembereknek azonnali megoldásokat kellett javasolnia a kialakult helyzetben. Ezek sokszor olyan kérdéseket érintettek, mint például az átcsoportosítás, vagy akár a belső kommunikációs folyamatok, melyekkel az elmúlt időszakban a legtöbb HR-es találkozott. A szakmai tapasztalat mellett olyan készségek megfelelő alkalmazása segítette a HR szakembereket, mint a gyors helyzetfelismerés és reagálás, valamint a menedzsment felé irányuló érdekérvényesítés.

Mely területeken zajlik fejlesztés és beruházás a HR-be amely hat a kékgalléros állomány mindennapjaira?

A toborzás az egyik igen kiemelt terület, a toborzási megoldások és eszközök folyamatos fejlesztése elengedhetetlen. Ennek legfontosabb elemei a digitalizáció és automatizáció, valamint a folyamatos edukáció.

Hol és hogyan tud választ kapni a pandémia okozta kihívásokra egy HR specialista?

A témával kapcsolatban a szakma rengeteg webinarral igyekezett támogatni a szakembereket, de például mi is tapasztaltuk, hogy sokan HR tanácsadó céget kerestek meg kérdéseikkel.

Miként alakulnak az automatizációs beruházások kékgalléros környezetben, és befolyásolta-e a COVID-19 ezeket a folyamatokat?

Az automatizálási folyamatok iránti igényre a Covid ráerősített, véleményünk szerint ezek a folyamatok felgyorsultak.

Van-e bármilyen pozitív aspektusa a mögöttünk lévő időszaknak, és ha igen, akkor melyek ezek?

Mindenképpen pozitívumként említenénk, hogy sokan, akik a vállalati kultúrától távolinak érezték az otthoni munkavégzést, vagy korábban ragaszkodtak a személyes jellegű megbeszélésekhez - még abban az esetben is, ha távoli pontokról kellett utaztatni a kollégákat, ezáltal pedig a hatékonyság csökkent - még azok is alkalmazkodtak a kialakult helyzethez, és bevezették a home office-t. Az otthoni munkavégzéssel járó online megoldások napi szintű alkalmazása szintén pozitív hozadéka a járvány miatt kialakult helyzetnek. Mindemellett szervezeti szinten azt érzékeltük, hogy munkatársaink rendkívül nyitottak és befogadóak voltak az online megoldások kapcsán, a csapatok igyekeztek ilyen módon is szorosan és hatékonyan együtt dolgozni, ezáltal biztosítani a munkafolyamatok zökkenőmentes és hatékony elvégzését.

Mi a legnagyobb tanulság az elmúlt 6-8 hónapból?

A COVID-19 miatt kialakult helyzet rávilágított, hogy szervezeti szinten milyen fejlesztendő területekre érdemes még nagyobb figyelmet fordítanunk, emellett azt gondolom, hogy a fent említett pozitív hozadékok megfelelő módon való beépítése elengedhetetlen a további hatékony működés szempontjából.

Miként tudja egy karcsúsított szervezet a rugalmasságát megtartani, és felkészülni egy fellendülési időszakra?

Amennyiben a Covid-19 „lehetővé tette” az adott cég számára az eddig esetleg nehezékként viselt működési jellemzőktől vagy a szokás alapján fontosnak vélt részletektől való eltérést, abban az esetben egy megújító hullám eredménye is lehet a karcsúsítás. Az esetleges minőségi cserék végrehajtásával a szervezeten belül maradó munkatársak felértékelődnek, erősödik az összetartozás és a közös túlélési cél. Ilyenkor a szervezeti erősségekre kell koncentrálni. Felkészülésként többváltozós üzleti tervet szükséges készíteni, melyből az egyes területek saját céljaikat lebontják. Közösen határozzuk meg, hogy hová akarunk elérni, milyen úton akarunk járni, mire van szükségünk ehhez, és ezt hogyan fogjuk elérni.

Stratégiai erőforrás tervezés szempontjából melyek a legnagyobb kihívások 2021-re az Ön cége számára Magyarországon?

A kihívás az, hogy megtaláljuk és megtartsuk azokat a tehetségeket és szakembereket, akik tudásukkal, tapasztalatukkal, kreatív ötleteikkel és újító gondolataikkal jobbá akarják tenni a céges működést, melyhez kapcsolódóan ezt lehetővé tevő és tápláló vállalati kultúrát építünk. 2021 egyik fontos eleme a reziliens szervezetté válás, annak érdekében, hogy a változáshoz/válsághoz való adaptív alkalmazkodást erősítsük, felvértezzük a kollégákat és a céges működést mindazokkal az eszközökkel, amelyek használata által rövidíthetjük az adaptáció időszakát, megújuló erővel és gyors alkalmazkodással tudjunk nekilendülni – egészségügyi / gazdasági válságtól függetlenül - az előttünk álló időszaknak.

Köszönjük a válaszokat Juhász Csongornak, a Prohuman Ügyvezető igazgatójának!