Eddig a soft skill tréningek és a képzési pályázatok témaköreiben kerestek Téged a HR menedzserek, hogy jött ehhez a Virtual Reality, a virtuális valóság?
Egy rendezvényen találkoztam először ezzel a technológiával és egyből kiderült, hogyha eljön az ideje, ezzel fogok megoldani egy régi módszertani problémát. Mindenkinek ismerős az a helyzet, hogy más elmondani egy szöveget otthon a falnak, mint egy szigorú tekintetű vizsgabizottság, vagy éppen egy több száz fős közönség előtt. Sokszor a körülmények miatt nem tudjuk valós tudásunkat, kompetenciánkat bemutatni, pedig bennünk van. A túloldalról nézve gyakran érezzük, sejtjük, hogy több van a jelöltben, kollégában csak az izgalom akadályozza, de a valós értékeit nem tudjuk az interjúztatás alatt kideríteni. A virtuális valóság ebben óriási segítséget nyújt, hiszen úgy tudunk megfigyelni, mérni, hogy a kollégák nem látnak minket, tehát nem frusztráljuk, nem zavarjuk őket, kiiktattuk a legmeghatározóbb akadályt. És ez még csak az egyik előny.
Pedig már ez is elég izgalmasnak hangzik, mi jöhet még ezen túl?
Nem kell mondanom, hogy egy ilyen másfél év után milyen értékes tulajdonság lett az alkalmazkodóképesség, akár az egyén, akár a szervezet szintjén. Elképzelhetetlen helyzetekhez, szélsőségesen változó körülményekhez igazodva kellett gyorsan döntéseket hoznunk. Utólag derült csak ki, hogy ki hogyan küzdött meg az ezzel járó stresszel, kiből hozta ki a pozitívat, és ki rogyott meg. Egy sportoló bármilyen ügyes is az edzésen, a hatékonyságát a versenyen mutatott teljesítménye határozza meg. Egy vállalati tréningen vannak olyan munkaszituációk, amelyeket könnyű modellezni, de minél feljebb megyünk a ranglétrán vagy minél speciálisabb feladatra keresünk valakit ez annál nehezebb és költségesebb. A VR ehhez egyszerű és könnyen elérhető eszközt ad, amit bármikor reprodukálhatunk.
Nekem azért ez még mindig egy kicsit a tudományos-fantasztikum világa, tudnál konkrét példákat mondani?
Három friss példát is hozok, eltérő területekről. Egy dunántúli nyomda vezetője azzal keresett meg, hogy a vadonatúj - hazánkban egyedülállóan high-tech - masinájukhoz már csak az azt kezelő gépmester kellene, van is jelöltje, aki egy versenytársnál az ország másik végében dolgozik. Megoldható-e, hogy a hegyet vigyük el Mohamedhez? Megoldottuk. A gépkezelő helyén állva speciális felvételt lehet készíteni, azt VR szemüvegre programozni, így megteheti az ügyvezető, hogy egyetlen táskával megérkezik egy alföldi kisváros kávézójába, ahol a gépmester-jelölt fejére teheti az eszközt, aki pontosan azt látja, hallja, érzi, mintha ott állna a dunántúli nyomdában a high-tech gép kezelőpultja előtt. Ebből a történetből nemcsak a cégvezető eltökéltsége sugárzik, de az is, hogy ez egy olyan vállalat amely nemcsak modern, innovatív, de odafigyel a dolgozóira is. Egy szeptemberi állásbörzén az egyik partnerünk a kicsinyke standján egyetlen VR szemüveggel az egész irodaházát és még a gyárterületet is bemutatja, amit a látogatók interaktívan tudnak körbejárni. Nem volt kérdés, hogy a börze melyik standja gyűjti össze a legtöbb jelölt elérhetőségét, egyszerűen mindenki látni akarta. Végül egy nagyvállalati partnerünk inkább a marketing és sales „vonalat” aknázza ki. Ugyanis olyan helyeken készítettünk náluk felvételeket, ahova „földi halandó” nem igen teheti be a lábát, így viszont nemcsak saját munkatársainak, azok családtagjainak, de a beszállítóinak, vevőinek, partnereinek egyaránt úgy mutathatja meg „magát”, mint még soha. Egyszerre személyes, bizalmas, XXI. századi, játékos, és leginkább: egyedi. Egyelőre. Biztos vagyok benne, hogy a következő évi állásbörzén, vásáron, kiállításon, már nem ezek a cégek lesznek az egyetlenek, ahol virtuális valóság szemüveg váltja a képernyőket/tableteket, youtube-videókat és pláne a prospektusokat, szórólapokat. A konferencián is mutatunk a fentiekből néhány részletet, bár a nagy durranás az a VRezi nevű világszinten is egyedülálló csoportos kooperatív programunk lesz, de ezt a sztorit nem szpojlerezném el.
Aki jelentkezett, az majd úgyis megtudja mi az a VRezi, viszont a döntő kérdést a végére hagytam. Miért nem terjedt el ez a technológia? Nem lehet, hogy túl drága?
Az első mobiltelefon, az első tablet vagy az első drón még drága volt, néhány év alatt addig jutottunk, hogy már a gyerekeknek is van, sőt a 10 éves lányom a nyáron olyan táborban volt, hogy ilyen eszközre tanult alkalmazást programozni. Ma már VR-vidámparkok vannak a nagyvárosokban, általánosan használja a játék- és szórakoztatóipar, mint látható már nemcsak fehér kesztyűs mérnökök dolgoznak vele féltve őrzött laborokban, hanem megjelent a háztartásokban is, ahogy növekszik a gyártók, a típusok és a programozók száma, úgy csökkennek az árak. Tényleg elérhetőbb, mint gondolnánk, amint a példánk is mutatja.
Köszönjük a válaszokat Meszlényi Zsoltnak, Training Universe Üzletfejlesztési tanácsadójának !
