Ágoston László 2001-ben villamosmérnökként végzett, amelyet követően telekommunikációs, szolgáltatói szektorban helyezkedett el először.
A nagy váltás 2008-ban következett be, amikor projektvezetőként csatlakozott a Continental budapesti gyárához. Karrierjében rövid időn belül gyors változások jöttek: termelés és mérnökség vezetői pozíciókban járult hozzá a területének növekedéséhez, valamint sikereihez. Az elért eredmények meghozták azt a lehetőséget is, hogy a Continental egyik csehországi gyárában bizonyíthatta képességeit egy projektvezetői csapat felépítésével és az érkező projektek sikeres bevezetésével. A 3 éves kiküldetés után 2018-ban került jelenlegi ipari mérnökségi igazgató pozíciójába, ahol legfőbb feladatai közé tartozik a gyári digitalizációs és ipar 4.0 fejlesztések vezetése, valamint a projekt és mérnöki feladatok szakmai koordinációja, támogatása.