Karrierjét illetően fontosnak tartja a stabilitás megteremtését és éreztetését is. Ennek is köszönhető, hogy 2015 óta, azaz közel 10 éve a Pannon-Work cégcsoport tagja. A folyamatos fejlődés az élete szerves részét képezi, amelyet jól bizonyít az a tény, hogy humán területen szakmai pályafutását toborzási gyakornokként kezdte fizikai területen, majd projektvezetővé lépett elő, később a budapesti szövetkezeti ágazat vezetőjévé vált, és végül a fővárosi kirendeltség vezetői pozícióját tölti be, már több mint két éve. Jellemző tulajdonságai a maximalizmus, az empátia és a megoldásorientált gondolkodás.