Mi jelenti most a legnagyobb kihívást a kékgalléros foglalkoztatásban?
Egyszerre kell kezelni önmagukban is komoly kihívásokat, mint a munkaerőhiány, a külföldiek foglalkoztatása, és az abból adódó nyelvi és kulturális különbségek, az új beállók és a tapasztalattal rendelkező senior munkatársak megtartása, vagy a reálbér csökkenésének hatásai, ami a bérversenyt erősíti.
Milyen változásokat látsz a toborzásban és a munkaerőpiaci tendenciákban?
A klasszikus toborzás már kevésbé működik, mint akár néhány évvel ezelőtt, egyre nagyobb jelentősége van azoknak a képességeknek, amik korábban a fejvadászok, vagy a marketingesek kulcskompetenciái közé tartoztak.
Hogyan ítéled meg, lehet-e harmadik országbeliek nélkül toborozni és létszámot növelni ma Magyarországon kékgalléros területen?
Ha a mai világban értelmezhető az, hogy lassabb tempóban és kisebb létszámban, akkor igen.
Ha egy tanácsot adhatnál a szakmának, akkor mi lenne az?
Soha ilyen jelentősége nem volt a rendszerben való gondolkodásnak, mint napjainkban, mert nem kezelhetők hatékonyan a munkaerőt érintő feladatok egymástól szeparálva. Fontosnak tartom, hogy erősítsék az együttműködést a szervezeten belül, kezeljék kulcsfontosságúnak a traszparens, egy irányba mutató kommunikációt a vezetés, a HR, a termelés és a kapcsolódó területek között, ami jelentősen növelheti a munkavállalók pszichológiai biztonságát a munkahelyen.
Mi jelenti számodra a legnagyobb motivációt?
Amikor egy fejlesztő folyamatban elkötelezett felsővezetőkkel dolgozhatok együtt. Óriási különbség van a beavatkozások hatékonysága és eredményei között, amikor a felsővezető tevőlegesen vesz részt, és amikor nincs jelen. Különösen igaz ez azokban a folyamatokban, ahol termelésben dolgozó műszak- és csoportvezetőkkel, mentorokkal, belső oktatókkal, vagy operátorokkal dolgozunk.
Mi a legnagyobb dolog, amit eddig elértél? Mit szeretnél még elérni?
Nem tudok egy legnagyobb dolgot kiemelni. Amikor inspirációt tudok adni a fejlesztésben, ami az ügyfeleimet cselekvésre, fejlődésre, jobb eredmény elérésére sarkallja, abból a legkisebb lépést is sikernek élem meg. Ebből szeretnék még többet.
Köszönjük a válaszokat Gácsi Annának, a Pannonjob Fejlesztési szakmai vezetőjének!